Emlékszel?

Nem emlékszem már, mikor akasztottuk fel a barátságunk csíkos pizsamáját a közös kötélre, de emlékszem annyi minden másra.
Emlékszem a közös munkahelyünkön a csillagos mellényben jegyárusító lányra a namikormehetekmárhaza arckifejezéssel, ahol közösen utáltuk a fején madárfészket viselő, nagydarab lányt, aki mindig keresztbe tett neked. Emlékszem amikor, a marketing vizeire eveztél, hogy hülyébbnél hülyébb ruhákban hülyébbnél hülyébb embereknek kínálgathass mindenféle csudajó és hasznos dolgot. És igen ott volt akkor az a nőszemély, akivel együtt dolgoztál, aki csak hitte, hogy szépsége vakító, de a félresikerült hollywoodi mosolyán kívül semmi megkapó nem volt benne, na tőle igazán féltettelek! És áldom a percet amikor eltűnt az életedből!
Emlékszel, amikor hívtalak, hogy mi a baj, mert veled álmodtam az éjjel? Mert akiket szeretek, azokról megálmodom, hogyha bajban vannak. És azt válaszoltad, hogy nagy a baj, mert azt hiszed a királyfid mégiscsak egy béka! És én annyira örültem, amikor kiderült, hogy tévedtél, és azóta sem táncoltam annyira jót, mint a lagzidon: mezítláb, a betonon.
Milyen jó volt, amikor a Kapos teraszán kávézgattunk! Te izgalommal vártad, vajon milyen újabb hihetetlen dolog esett meg velem a héten, mert hát volt időszak, amikor senki sem tudta volna megjósolni, vajon mi fog történni velem a következő percben. És tudom, hogy mennyire élvezted ezeket a sztorikat, hiszen bármelyik brazil szappanoperával felvették volna a versenyt. Én meg hálás voltam, hogy minden előítélet nélkül meghallgatsz!
És azok a keddek kéthetente a filmklubban! A nyolcadik sor bejárat felőli szélén, vigyázva, hogy még csak véletlenül se fussunk bele a magas, szemüveges, őszhajú férfiba, ahol a sznob közönség között csak mi mertünk hangosan, visítva nevetni.
Ja, és remélem, nem felejtetted el, hogy mielőtt még betöltenénk a harmincat, el kell mennünk kannás bortól jól becsiccsentve, vigyorgó arccal szétrúgni a Pogo Center már így is omladozó falait!

Timka

hogy kicsoda Timka? hogy nem ismeritek? pedig bábulatosan tudja változtatni a helyét,most például a távoli Angliában van. de nem volt ez mindig így. megismerkedésünk igen régre nyúlik vissza, mikor még egy poros kisváros mozijának jegyosztó kukucskálóján osztogatta a tiketet ,a kedves odalátogatóknak, többek között nekünk is az akkori és még jelenleg is uralkodó királyfimmal, mert az addigiak mind visszaminősültek békává. ám barátságunk nem itt kezdődött. bár én már akkor kiszúrtam,hogy ej de cimborálnék vele, de az idő akkor még tovagörgetett minket egymástól. aztán nem sokkal később, hogy hogynem magam is kukucskálóvá váltam, felvéve a jegyadó mellényt. kóstolgattuk egymást, mivel egyikünk sem az a hirtelenkebelreölelőlegyünkörökbarik fajta. munkatempónk sem egyezett igazán, ezért a szorgos méhecske és a léha darázs, bár ugyanazon mezőn repkedve de mégse egyazon nektárt nyalogatva múlatták a dolgos hétköznapokat. aztán a viharfelhők összegyülekezvén a mozi fura ura eltanácsolta darazsunkat egy könnycseppet azért hullajtva de a szabadság megrészegítő szelétől szárnyalva hajította el a mellkasára kőnehezékként rátelepedett munkamellényt. nem tudnám megmondanni pontosan az idejét, holját és mikorját de e két szárnyas ezután mégis csak közös szárítókötélre akasztotta a barátság csíkos pizsamáját, így a mezőn innen és túl írják már ketten ezt a blogot .itt se a vége....nyissz..nyassz..nyussz

Váratlan

Piroska életében két fontos szabály van reggel. 1. Ne kelljen szólnia senkihez és ne kelljen csacsognia az élet kicsit se fontos dolgairól. 2. Mindennek úgy kell történnie, ahogy ő azt szeretné. A legkisebb kisiklás a reggeli rutinjából képes pikk-pakk idegbeteg nőszeméllyé változtatni. Van még egy aprócska probléma Piroska életében: hihetetlenül babonás. Minden apró jelnek, történésnek, változásnak jelentést tulajdonít. A könyvespolcán ott a Babonák nagy könyve, ha netalán segítségre lenne szüksége a felbukkanó jelek értelmezésében. Az említett okokból kifolyólag Piroskának sajnos ritkán indul jól a reggele.

7:30 csörög a vekker. Piroska kikel az ágyból. Irány a fürdőszoba, hogy minél hamarabb felébressze még öntudatlan tudatát. Belép a fürdőszobába és mit lát? A kistükröt , amit az ablak elé rakott le tegnap este, és persze az ablakot meg, ő hülye, nyitva felejtette éjszakára, és most darabokban hever a fürdőszoba hófehér padlóján. Piroska megmerevedik a félelemtől, nem mer belépni az ajtón, csak markolja az ajtófélfát. Annyira szorítja, hogy lassan belemélyednek a körmei a fába. Nem tudja mit csináljon. Ez nem fair, hogy már kora reggel ilyenekre kell ébrednie. Az ő agya ilyenkor még nem működik! Csak nézi és nézi az üvegcserepeket, és lassan elhatalmasodik rajta a kétségbeesés. És elindul egy aprócska könnycsepp a jobb szeme sarkából. De be kell látnia, nincs más választása, neki kell felsöpörni a törött üvegdarabokat, ha be akar jutni a fürdőszobába. Milyen jó is lenne ha két fürdőszobája lenne a kis garzonjában!

Önsajnálkozás közepette elindul a lapátért és a kis seprűért, amiket a mosogató alatti szekrényben tart. Ahogy kászálódna ki a mosogatópult alól, mert persze, hogy leghátul vannak, és szinte be kell bújni a szekrénybe, hogy elérje őket, rosszul méri fel, mikor emelheti már fel a fejét, és akkorát koppan a feje a mosogatólefolyóba, hogy kicsit megszédül, elveszti az egyensúlyát és már kinyúlva fekszik a mosogatópult alatt, mint egy béka. Újabb könnycseppek távoznak a szeméből. De mostmár a harag is elönteni Piroska testét. Nem, nem hagyhatja , hogy úrrá legyen rajta a kétségbeesés. Összeszedi magát a békahelyzetből és megpróbál kihátrálni újból a szekrényből.Már kint a feje amikor az ajtóba beveri a könyökét.

Habár nem is fáj annyira, Piroska éles fájdalommal sikolt fel. Megadva magát a szerencsétlen reggeli folyamatoknak, lekuporodva a mosogatópult elé, kitörnek belőle a könnycseppek tengerként ömölve végig az arcán. A törött tükör jut eszébe, hogy akkor most hét év szerencsétlenség vár rá, és ráadásul még a könyökét is beverte, ami meg váratlan vendéget jelent. De ő nem akar semmiféle váratlan látogatót, hét év szerencsétlenséget meg végképp nem. És ahogy a gondolatok cikáznak benne, még jobban elerednek a könnyei. Nincs más választása, ő ma nem megy be dolgozni. Itt fog ülni egész nap a padlón, a mosogató előtt, és elsiratja a következő hét évet.

És ekkor csöngetnek. A váratlan vendég máris itt van! Átfut az agyán, ha ez ilyen gyorsan bekövetkezett, akkor talán már mától szerencsétlen lesz az egész élete! Úgy gondolja nem nyit ajtót, mert akkor nincs váratlan vendég, és akkor talán a szerencsétlenségek is elkerülhetőek. Dörömbölnek az ajtón. Édesanyja szólal meg:

-Kislányom! Minden rendben? Engedj be! Hallom, hogy sírsz! Mi a baj? Megijesztesz!

Édesanyjánál édesebb váratlan vendég nem is lehetne. Szinte repül az ajtóig, hogy kinyithassa. Anyja nyakába omlik, és már sorolja is milyen szerencsétlenségek történtek vele.

-Jaj, drága kislányom, hiszen csak ez a baj! Minden rendben lesz! Összeszedjük a tükörszilánkokat, holdfénynél elássuk őket a hátsó udvarban, és már el is került a balszerencse!

aranyköpés

engem is elért az anyák napja. gyermekem kiscsoportos. hetek óta lázas készülődés folyt, az óvoda falai közül nem szivárgott ki semmi. tudni kell, hogy utódunk mióta óvodás hajlamos arra, hogy ne a hogy beszéljünk szépen és viselkedjünk rendesen szüleinkkel intelmet hozza haza, hanem a legrosszabb gyerek legborzasztóbb szokásait teszi magáévá, boldogítva mindezzel bennünket. oldalamon egy nagymamával érkeztem a jeles eseményre, hogy legyen kinek a vállára leborulni, ha szakad a madzag. a gyermekeken már a habos babos, sorakozóra inti őket az óvodai alkalmazott, miszerint kriszti néni. minden csöppség fegyelmezetten, kezük szépen a testük mellett párhuzamosan lógatva, várja a bólintást, mely elindítója e szép ünnepélynek. már csak magzatom hiányzik a sorból, aki a hívó szóra, hogy menjen, mert már csak rá várnak "én ugyan nem mondok ilyen ronda verseket,csak köpök" strófával válaszol és aszerint is cselekedvén, a tanújelet nem is rest a padlóra küldeni. megvető szülői pillantások, nagyival ketten pironkodunk, de aztán az édesség pult összes tartalmát beígérve cserébe ha beáll a sorba verset mondani, rábírtuk, hogy szavaljon. egy ideig minden úgy tűnt, hogy simán megy, mikor is elérkezett az "úgy szeretném meghálálni" és a "mama kérlek" könnycsatornára apelláló öröksláger, szipogó orrfújó anyukák, mindeközben szemünk fénye úgy döntött most végleg feladja és az ismét félkörívben felsorakozott gyerkfűzért megbontván hanyatvágódott a földön és az egyik kezével felemelve kriszti néni szoknyáját, kitartóan alá nézett annak. ezért sírni csak legfeljebb a szégyentől tudtunk volna, de mivel már úgyis mindegy volt, az előre odakészített sajtos pogácsával próbáltuk leplezni zavarunkat.
a végére volt még egy kis tea általi kézleforralás is, majd megköszönve a szép műsort mint az űzött vad eliszkoltunk a teremből.
másnap reggel pizsiben, lolka bolka és hugó a viziló között jutott idő rám is és a repertoár elmondatódott immár kovács kati mentesen, kakaó bajusszal, kócosan, ahogy én szeretem.