aranyköpés

engem is elért az anyák napja. gyermekem kiscsoportos. hetek óta lázas készülődés folyt, az óvoda falai közül nem szivárgott ki semmi. tudni kell, hogy utódunk mióta óvodás hajlamos arra, hogy ne a hogy beszéljünk szépen és viselkedjünk rendesen szüleinkkel intelmet hozza haza, hanem a legrosszabb gyerek legborzasztóbb szokásait teszi magáévá, boldogítva mindezzel bennünket. oldalamon egy nagymamával érkeztem a jeles eseményre, hogy legyen kinek a vállára leborulni, ha szakad a madzag. a gyermekeken már a habos babos, sorakozóra inti őket az óvodai alkalmazott, miszerint kriszti néni. minden csöppség fegyelmezetten, kezük szépen a testük mellett párhuzamosan lógatva, várja a bólintást, mely elindítója e szép ünnepélynek. már csak magzatom hiányzik a sorból, aki a hívó szóra, hogy menjen, mert már csak rá várnak "én ugyan nem mondok ilyen ronda verseket,csak köpök" strófával válaszol és aszerint is cselekedvén, a tanújelet nem is rest a padlóra küldeni. megvető szülői pillantások, nagyival ketten pironkodunk, de aztán az édesség pult összes tartalmát beígérve cserébe ha beáll a sorba verset mondani, rábírtuk, hogy szavaljon. egy ideig minden úgy tűnt, hogy simán megy, mikor is elérkezett az "úgy szeretném meghálálni" és a "mama kérlek" könnycsatornára apelláló öröksláger, szipogó orrfújó anyukák, mindeközben szemünk fénye úgy döntött most végleg feladja és az ismét félkörívben felsorakozott gyerkfűzért megbontván hanyatvágódott a földön és az egyik kezével felemelve kriszti néni szoknyáját, kitartóan alá nézett annak. ezért sírni csak legfeljebb a szégyentől tudtunk volna, de mivel már úgyis mindegy volt, az előre odakészített sajtos pogácsával próbáltuk leplezni zavarunkat.
a végére volt még egy kis tea általi kézleforralás is, majd megköszönve a szép műsort mint az űzött vad eliszkoltunk a teremből.
másnap reggel pizsiben, lolka bolka és hugó a viziló között jutott idő rám is és a repertoár elmondatódott immár kovács kati mentesen, kakaó bajusszal, kócosan, ahogy én szeretem.